Citrusok a balkonon

2

Citrusok a balkonon

 

Idén júliusban Mediterrán Hetek lesznek a Pálmaház Kertészetben, hiszen már javában tombol a nyár. Ennek megfelelően érdemes elgondolkodni azon, hogy teraszunkat/erkélyünket feldobjuk egy mutatós, délies hangulatot idéző, de ugyanakkor hasznos növénnyel, például valamelyik citrusfélével. Ennek kiválasztásában szeretnénk most egy kis segítséget nyújtani.

Mielőtt elhatároznánk magunkat, nem árt tisztában lenni azzal, hogy a nyarakat ugyan jól viselik ezek a növények nálunk is, azonban a teleinket már kevésbé. Így fontos, hogy csak akkor válasszunk ilyen növényt, ha a jó idő elmúltával biztosítani tudjuk számukra a következő feltételeket: egy nem túl alacsony hőmérsékletű (5-10 Celsius fok) helyiség, ahol nem éri túl sok fény. Ilyen lehet mondjuk egy déli fekvésű lépcsőház vagy egy fűtetlen szoba. Emellett fontos a páradús levegő is, a lényeg, hogy ne érje őket fagy.

Nagy szerepe van a teleltetéshez való hozzászoktatásnak is, amit már ősszel elkezdhetünk, az öntözések számának csökkentésével (havonta egy is elég). Ezt egészen márciusig biztosítani kell majd a számára, ahonnan kezdve fokozatosan vissza kell szoktatni a több fényhez és a magasabb hőmérséklethez.

Ha úgy véljük, hogy adottak a feltételeink egy citrusféle gondozásához, nem maradt más dolgunk, mint kiválasztani a számunkra legszimpatikusabb növényt. A gyümölcsként és fűszerként is kedvelt citrom egy egész évben termő, 3-5 méter magas fa. Képzeljük csak el, milyen jó érzés lesz majd a saját termésű citromunkkal ízesíteni a teánkat vagy belefacsarni a levét a hűsítő limonádénkba.

A kumkvat, vagy magyarosabb nevén törpemandarin, Ázsiából származó, örökzöld cserje, mely a többi citrusfélével szemben igen jól tűri a magyar teleket is: simán kibírja akár a -10 Celsius fokos hőmérsékletet is. Termése rendkívül ízletes, és akár héjastul is fogyasztható.

A különleges megjelenésű, első ránézésre kissé ijesztő Buddha keze citrom olyan, mintha ujjai lennének. Termése ugyan meglehetősen száraz, de salátákba, vagy akár kandírozva fogyasztva egyaránt jó választás. Nem beszélve arról, hogy milyen üde színfoltja lesz a kertünknek ez a különleges látványt nyújtó, kistermetű fa.

Ha felkeltettük az érdeklődésed: látogass el a gödöllői Pálmaház Kertészetbe július 1. és 30. között, és szerezd be nálunk a saját citrusfélédet! Várunk szeretettel!

Iratkozzatok fel az eseményre: https://www.facebook.com/events/743734209140558

Mediterrán hetek-Citrusok